♣♥Sztárok♥♣

Sztárokról a legfrissebb hírek!Első Kézből!:)

sztárok
Feedek
Megosztás
HTML

HTML

Íme a legújabb képek a brit trónörökösről!

2013. nov 12.

Alig 3 hónappal ezelőtt látta meg a napvilágot a kis cambridge-i herceg és máris az egyik legnagyobb sztárnak számít a szigetországban.

A kis brit trónörökösről, George Alexander Louisról ismét elragadó képek láttak napvilágot, melyeken szülei éppen fürdetik és pelenkázzák a kicsit, valamint a képekeken felbukkan maga a királynő is!

A képeket Alison Jackson készítette, aki elsősorban azon képeiről ismert, melyeken a hírességek közti hasonlóságra kíván rávilágítani. A hölgy igen nagy bepillantást nyert a „királyi család” életébe színészei fotózása során, képeivel pedig azt szerette volna bizonyítani, hogy Kate és Vilmos ugyanolyan átlagos szülők, mint bárki más, csupán rájuk nagyobb rivaldafény vetül.


278 hozzászólás

Tíz rémisztő szemöldök, amihez hasonlót még sose láttál!

2013. nov 12.

Manapság már nemcsak a lányok, de a fiúk is előszeretettel szedegetik a szemöldöküket. Ám, mint mindig, most is vannak olyanok, akik erőteljesen átesnek a ló túlsó oldalára.

Régebben a serdülő lányoknak az édesanyjuk mutatta meg, hogyan is kell szépen és igényesen kiszedni a szemöldöküket, ám manapság már a 10-12 éves gyermekektől a felnőtt férfiakig elterjedt eme szépészeti „beavatkozás”, ami sok esetben csúnyán sül el.

Akik eddig Cara Delevingne-en és Lily Collinson voltak kiakadva, elkezdhetik isteníteni a két leányzót, ugyanis cikkükben bemutatjuk a tíz legdurvább balesetet, amiket a szemöldökök megéltek.

Valószínűleg egy rossz fogadás miatt sínylette meg tablóképét a fotón látható fiatalember, akiknek több vonalban is belevágtak szeme feletti szőrzetébe. Mintha a látószervei fölé festették volna az autópálya csíkjait.

A képen látható hölgyemény valószínűleg úgy gondolta, a rácsok mögött sok hasznát veszi majd az ijesztő szemöldöknek, ezért is deformálta el ilyen csúnyán. Ha így nézne ránk a börtön udvarán, létezni se mernénk körülötte.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a pixelhalmazon látható csajszi mivel magyarázná ezt a stílust. Mintha Sailor Moon koronáját próbálta volna megrajzolni, csak nem járt sok sikerrel. Hol voltak a barátnők ilyenkor?

Reménykedünk benne, hogy a szemöldök csak ideiglenesen van eltüntetve, valamint a napraforgók is csak szemfestékkel vannak odarajzolva. Igényes sminkkel és mosolygósabb pofikával csinos is lehetne a szomorú arc.

Mikor jönnek rá az emberek, hogy a kacsafej nem trendi? Sajnos a képen látható leányzó nem elég, hogy abban a hitben él, hogy ez még mindig menő, de meglehetősen visszataszító szemöldökével is csúnyán lejáratta magát a világ előtt.

Valószínűleg az ilyen cicabolond lánykákból lesznek a macskás nénik, akik idős korukban minimum negyven kandúrt és ugyanennyi nőstényt tartanak otthon. Az állatkák iránti imádatát kifejezhette volna kevésbé polgárpukkasztóbban is, hiszen így senki sem meri rábízni kedvenc háziállatát, amíg elmegy vakációzni a Bahamákra.

A Facebookon oly sokszor látott flegma arc most a Starityn is visszaköszön ránk egy ijesztő szemöldök kíséretében, melyet egy kifogyófélben lévő tűfilccel rajzoltak. A világító rúzsocska pedig csak hab a tortán.

Nem tudjuk mi lehetett eme leányzó célja, de valószínűleg csak flegmábbnak akart tűnni ezzel a magasan ívelt szemöldökkel, a végeredmény azonban sokkal inkább két bumerángra emlékeztet minket.

Ennek az elítéltnek süt az arcáról, hogy ártatlanul csukták le – szó szerint. A srác leborotvált szemöldökeinek helyén a „jogtalanul elítélt” felirat olvasható, amivel valószínűleg nem sikerült felmentetnie magát a vádak alól, mindenesetre mi megkegyelmeznénk neki, hiszen ez már magában is bűntett.

Talán ez sikerült a „legdögösebbre” a listán. Mintha a megrajzolt dolgokat életre keltő varázsceruzával firkantották volna oda azt a két szomorú vonalat a kacsaszájú lány arcára. Az eredeti szemöldök vonalai még így is erősen látszanak.


396 hozzászólás

Milliók előtt, élő adásban füvezett Miley Cyrus

2013. nov 12.

Lezajlott az idei EMA, és ismét megkaptuk a hónapokra elég adagot a botrányokból. Miley Cyrus, Eminem és Iggy Azalea vitték a pálmát.

Billy Ray Cyrus mindig azt mondta, szoros pórázon fogja tartani csemetéit, ennek ellenére lépten-nyomon csak lányai botrányairól hallunk. Míg Miley meztelenkedésre és drogozásra buzdítja a fiatalokat, addig a 13 éves Noah a sztrádán randalírozik jogosítvány nélkül. Az ex-Disney-csillag ismét megvédte a család hírnevét.

A minap zajlott le Amszterdamban az idei EMA-gála, ahol Iggy Azalea közönséges villantása mellett jó néhány botrány csapta még ki a biztosítékot.

A show-t Miley nyitotta, aki űrhajósnak – talán űrlénynek – öltözve magáévá tette a színpadot és elénekelte a We Can't Stopot. A VMA-n látott háttértáncosai ezúttal nem kísérték el – egyikük a show után egyébként idegösszeroppanást kapott -, de a magát művésznek tituláló közszereplő talált magának új társat egy törpe személyében, akivel egymás fenekét náspángolták. Az előadás közben az énekesnő a fekete ruhás lány melleit is „megnyaldosta”.

A produkció nem mindenkinek tetszett

Miután Cyrus leszerepelt, az LMFAO formációból ismert Redfoo vette át a főszerepet, aki egy szál fecskében vezette tovább a műsort. A zenész felkonferálta Robin Thicke-et, aki Iggy Azaleával szórakoztatta a közönséget. A fellépés után átadták az első díjakat, majd Katy Perry előadta új slágerét, az Unconditionallyt. Később a Kings of Leon és Bruno Mars is felléptek.

Talán sokan meg sem lepődtek azon, hogy a show Miley körül forgott, hiszen a VMA-n sajnos feledhetetlent alkotott, amit most igyekezett felülmúlni. A Wrecking Ball előadása alatt a szemcseppektől zokogó arcát láthattuk a háttérben, amíg a színész-énekesnő próbálta átadni érzéseit a porondon a közönségnek. Később ugyanezen dal videójáért – melyben egyébként egy szál semmiben szerepel – átvette a legjobb klipnek járó díjat, miután milliók szeme előtt előkapta táskájából füves cigijét és rágyújtott, aztán emelt fővel lesétált a színpadról. Hatalmas tapsvihar és ováció kísérte őt magasztos léptein.

 

A díjátadón fellépett még az Imagine Dragons, az Icona Pop, és Eminem is, aki több trófeát is begyűjtött a nap folyamán. A riporterek persze nem bírták ki viszályszítás nélkül, majd elmesélték a rappernek, hogy Afrojack csúnyákat mondott róla a háta mögött, mire a Rap God előadója többször is visszakérdezett – talán kicsit arrogánsan, lekezelően -, kiről is beszélnek, ő ugyanis sose hallotta a fickó nevét.


307 hozzászólás

Lady Gaga drogfüggőnek vallja magát

2013. nov 12.

A minap jelent meg az anyaszörny legújabb lemeze, mely után egy interjú is napvilágot látott.

Lady Gaga napról napra megbotránkoztatja a nagyérdeműt, talán éppen ezért ő az egyik legmegosztóbb személyiség a szakmában. A hölgy ismét kitett magáért, ám ezúttal nem pucér testétől, hanem káros szenvedélyeitől és csúf szokásaitól zeng a sajtó.

A 27 esztendős énekesnő bevallotta, függ a marihuanától, amihez azért nyúlt, mert bevallása szerint szüksége volt rá, hogy átvészelje a fizikai és mentális akadályokat a karrierje során.

„Függő vagyok. Végső soron a szorongásomat segíti, meg amúgy is, ez egyfajta önterápia. Napi 15-20 szálat is elszívok” – nyilatkozta, majd megemlítette csípőproblémáit is, melyet szintén ezzel a módszerrel „kezelt”.

„Fiatalkorom óta rabja vagyok a drogoknak, de az elmúlt hét évben ütközött ki rajtam a leginkább. Egy barátom említette nekem azt a kifejezést, hogy egyik anyagtól a másikig sodródom. Ez igaz volt, mert mikor már nem tudott újat mutatni az előző, továbbálltam a következőhöz. [...] Az igazság az, hogy borzasztóan nehéz híresnek lenni. Persze, részben csodálatos dolog, mert nagyszerű rajongóim vannak, de nem könnyű kiállni úgy a világ elé, hogy eljátszod a boldogat, miközben nem vagy az. Én is ember vagyok, magamba zuhanhatok, de sokan feltételezik rólam, hogy földönkívüli vagyok, ezért nem eshetek össze. Megállíthatatlan vagyok” – mesélte a manapság inkább botrányairól, mintsem tehetségéről ismert celeb.

Ez megmagyarázza azt, miért érezzük magunkat illuminált állapotban, mikor legújabb lemezét, az ARTPOP-ot hallgatjuk.



241 hozzászólás

Újrakezdem a Blogomat!

2013. nov 12.

Sziasztok :) Mivel sok szabadidőm akad mostanság úgy gondoltam, hogy újra elkezdek blogolni! Az oldalam témája változatlan marad :) Jó olvasgatást előre is! :)

#Szerk

0 hozzászólás

Újrakezdem a Blogomat!

2013. nov 12.

Sziasztok :) Mivel sok szabadidőm akad mostanság úgy gondoltam, hogy újra elkezdek blogolni! Az oldalam témája változatlan marad :) Jó olvasgatást előre is! :)

#Szerk

4313 hozzászólás

Oldalam :)

2012. dec 27.

Sziasztok! Íindítottam egy új oldalt a legjobb barátnőmmel a Facebook-on :) HA van kedvetek nézzetek be :) Ha tetszik Jöhet a Like :D

https://www.facebook.com/pages/I-choose-to-be-happy/105882622919179

0 hozzászólás

Oldalam :)

2012. dec 27.

Sziasztok! Íindítottam egy új oldalt a legjobb barátnőmmel a Facebook-on :) HA van kedvetek nézzetek be :) Ha tetszik Jöhet a Like :D

https://www.facebook.com/pages/I-choose-to-be-happy/105882622919179

0 hozzászólás

Oldalam :)

2012. dec 27.

Sziasztok! Íindítottam egy új oldalt a legjobb barátnőmmel a Facebook-on :) HA van kedvetek nézzetek be :) Ha tetszik Jöhet a Like :D

https://www.facebook.com/pages/I-choose-to-be-happy/105882622919179

0 hozzászólás

Oldalam :)

2012. dec 27.

Sziasztok! Íindítottam egy új oldalt a legjobb barátnőmmel a Facebook-on :) HA van kedvetek nézzetek be :) Ha tetszik Jöhet a Like :D

https://www.facebook.com/pages/I-choose-to-be-happy/105882622919179

0 hozzászólás

Oldalam :)

2012. dec 27.

Sziasztok! Íindítottam egy új oldalt a legjobb barátnőmmel a Facebook-on :) HA van kedvetek nézzetek be :) Ha tetszik Jöhet a Like :D

https://www.facebook.com/pages/I-choose-to-be-happy/105882622919179

0 hozzászólás

Oldalam :)

2012. dec 27.

Sziasztok! Íindítottam egy új oldalt a legjobb barátnőmmel a Facebook-on :) HA van kedvetek nézzetek be :) Ha tetszik Jöhet a Like :D

https://www.facebook.com/pages/I-choose-to-be-happy/105882622919179

2058 hozzászólás

Jól esne egy kis támogatás

2012. dec 12.

Jól esne egy kis támogatás :) Létszi lájkold az oldalt nagyon sokat jelentene nekem :) Ha lájkoltad elöreis köszi :) Nagy szívességet tettél ezzel számomra <3     https://www.facebook.com/likeandshare1

321 hozzászólás

Sztárok, akik 40 fölött szültek

2012. dec 2.

Összegyűjtöttük azokat a sztárokat, akik 40 évesen alapítottak vagy bővítettek családot.

Sztárok, akik 40 fölött szültek

Madonna

Ugyan a popkirálynő már 38 évesen életet adott első gyerekének, Lourdesnek, de fiát, Roccót már 42 éves korában hozta a világra. Nem sokkal később ment férjhez fia apájához, Guy Ritchie-hez. 2008-ban elváltak.

Marcia Cross

A Született feleségek sztárja 25 éven át volt kapcsolatban Richard Jordan színésszel, azonban nem született gyerekük. A színésznő 2006-ban találta meg újra a boldogságot Tom Mahoney oldalán, majd 2007-ben, 45 évesen gyereket vállalt, ugyanis megszülettek ikergyerekei, Eden és Savannah.

Halle Berry

Az Oscar-díjas színésznő több házasságon és kapcsolaton volt már túl, amikor összejött modell barátjával, Gabriel Aubryval. A párnak 2008-ban született egy kislánya, Nahla. Halle ekkor 42 éves volt. Azóta már szakítottak, és a sztár Olivier Martinezzel kezdett viszonyt, akivel jelenleg jegyben van.

Mariah Carey

Mariah 2007-ben találkozott először Nick Cannonnal, és hatalmas megdöbbentést váltott ki az emberekből, amikor bejelentette, hogy feleségül megy 10 évvel fiatalabb barátjához. Kapcsolatuk azóta is töretlen. Az énekesnő tavaly adott életet ikreinek, Monroe-nak és Moroccannek. Ő ekkor 41 éves volt. A terhessége azonban nem volt komplikációmentes. Teherbe esése előtt egyszer már elvetélt, valamint magas vérnyomással és cukorbetegséggel küzdött.

Meryl Streep

Korunk legelismertebb színésznője 1978-ban házasodott össze Don Gummer szobrásszal. Négy gyerekük született. A legfiatalabbat, Louisát tíz nappal 42. születésnapja előtt hozta világra.

Courteney Cox

A Jóbarátok Monicájaként megismert színésznő 1999-ben ment feleségül David Arquette-hez, akit a Sikoly forgatásán ismert meg. Férje idén adta be a válókeresetet. Courteney 2004-ben, 40 évesen adott életet lányának, Cocónak.

Salma Hayek

Salmát 2007-ben jegyezte el François-Henri Pinault francia üzletember, majd ez év szeptemberében, 41 évesen megszülte lányát, Valentinát. Habár a pár később felbontotta a jegyességét, 2009-ben Valentin-napon Párizsban összeházasodtak, és Velencén még egyszer kimondták a boldogító igent.

Céline Dion

Az énekesnő 12 éves volt, amikor először találkozott férjével, aki 26 évvel idősebb nála. 1994-ben házasodtak össze, és 2001-ben megszületett első gyerekük. Céline 2010-ben újra teherbe esett, ekkor 42 éves volt. 2010. október 23-án császármetszés útján életet adott egy fiú ikerpárnak, Eddynek és Nelsonnak.

Nicole Kidman

Miután Nicole Tom Cruise-zal való házassága befuccsolt, 2006-ban feleségül ment Keith Urbanhez. A színésznő 41 évesen, 2008-ban hozta világra lányukat, Rose-t. 2010-ben újra szülők lettek, azonban nem biológiai úton született gyerekük, hanem béranyaság által fogadtak örökbe egy kislányt.

Kelly Preston

A modell-színésznő 1991-ben ment feleségül John Travoltához. 1992-ben, 2000-ben és 2010-ben is született gyerekük. Harmadik gyerekét 48 évesen hozta világra. A házaspárt sokan vádolták a késői gyerekvállalás meggondolatlansága miatt, ugyanis 2009-ben halt meg elsőszülőtt gyerekük, és szerintük csak halálának fájdalmát akarták csillapítani az új jövevénnyel.

Monica Bellucci

Monica és férje, a francia színész Vincent Cassel 2004-ben lettek először szülők, amikor megszületett Deva. A színésznő ekkor 40 éves volt. Hat évvel később, 2010-ben Monica életet adott második gyereküknek, Léonie-nek is.

Susan Sarandon

Miután a színésznő házassága 1978-ban véget ért, azt nyilatkozta, hogy nem hisz többet a házasság kötelékében. Azóta nem is ment férjhez. Susannek 1988 és 2009 között kapcsolata volt Tim Robbins színésszel. Két gyerekük született: 1989-ben Jack és 1992-ben Miles – előbbinél 43, míg utóbbinál 46 éves volt.

Julianne Moore

A színésznő 1996-ban kezdett kapcsolatot Bart Freundlich rendezővel, majd 2003-ban megházasodtak. 1997-ben világra hozta Calebet, 2002-ben pedig Livet – ekkor 41 éves volt.

458 hozzászólás

Kék-zöldre verték Justin Biebert!

2012. dec 2.

A Family Guy legújabb epizódjában az énekes pórul járt, Peter Griffin ugyanis laposra verte a tinibálványt.

Kék-zöldre verték Justin Biebert!

November 25-én Justin Bieber nemcsak Oprah beszélgetős műsorában vett részt, hanem a Family Guy legújabb epizódjában is szerepelt, ahol Peter Griffin lilára verte a képét!

Az epizód során Lois Justin egyik koncertje során beoson a felállított színpad mögé, és mivel a Foxnál gyorsan érnek a tetőpontra az események, nem tartott sokáig, hogy Peter féltékenységből kék-zöld foltosra verje az énekes képét az öltözőjében.

Úgy tűnik, a televíziózás világában is egyre többen kívánják Justin halálát, hiszen a South Parkban is ellátták a baját, valamint a CSI egyik 2011-es epizódjában is szitává lőtték.

452 hozzászólás

Demi Lovato megvédte Lindsay Lohant

2012. dec 2.

Demi Lovato a Twitteren próbálta lecsillapítani a hatereket és az újságírókat, akik rosszindulatú cikkeket írtak Lindsay Lohan legutóbbi letartóztatásáról.

Demi Lovato megvédte Lindsay Lohant

Nyilván nem sokan képesek kiállni olyasvalaki mellett, aki számtalanszor ugyanabba a hibába esik bele. Demi Lovato ezen kevés emberek köze tartozik, hiszen az elmúlt napokban Lindsay védelmére kelt, miután újabb bűncselekmény miatt tartóztatták le. A sztár Lindsay Lohanra utalva csiripelte ezt az üzenetet:

„Bárcsak visszamehetnénk abba az időbe, mikor a művészek a munkájukért voltak ismertek, nem a magánéletükért.”

Néhány üzenete Perez Hiltonnak szólt, látván, hogy ő is posztolgat Lindsay botrányáról. Demi Lovato ezekre a kinyilvánulásokra így válaszolt a bloggernek: „A média (nem csak te) nem tudja, hol a határ. Ez nem újsághír. Ez egy ember élete... Ha azt gondolod, hogy valakinek tényleg szüksége van segítségre, akkor segítsd is ki.”

A vitát Perez folytatta is, ezt üzenvén Deminek: „Hidd el, magam is próbáltam neki segíteni. Nem egyszer. Nem részletezném, de sokan mások is próbálták.” Perez egyik újraposztolása azonban sokak számára elgondolkodtató: „Nem segíthetsz olyasvalakinek, aki nem akar segítséget.”

Mindeközben újabb részletek derültek ki a tegnapelőtt hajnalban történtekről, állítólag Max George, a The Wanted brit együttes egyik tagja miatt borult ki Lindsay. A lány együtt bulizott Maxszal, azonban ittas állapota miatt a The Wanted énekese más lányhoz fordult, és ez generálta a konfliktust. Max szintén ittas volt.

428 hozzászólás

3D-s film készül Justin Bieber turnéjából?

2012. dec 2.

A kanadai énekes a Never Say Never után ismét filmmel próbálkozik: ezúttal Believe nevet viselő turnéját örökítik meg 3D-ben!

3D-s film készül Justin Bieber turnéjából?

Justin december elsejei, Torontóban megrendezett koncertjén a rajongók igencsak meglepődtek, amikor a hallban megpillantottak egy igen érdekes táblát, melyen az szerepel, a 3D-s Believe filmet épp forgatják. Talán egy új Bieb-film van készülőben?

A fotó azonnal a Twitteren végezte, ami miatt természetesen a fanok szinte megőrültek. Többen megkérdőjelezik, vajon tényleg film készül, vagy csak egy emlékezetes koncertet szeretnének rögzíteni, de a plakát szerint az előbbi állítás bizonyul igaznak.

Egy lelkes csiripelő, Alex Cruz, aki részt vett a torontói fellépésen, állítja, a kint várakozó rajongótömeget is perceken keresztül filmezték, így többen már biztosra veszik, a Believe 2013-ban fog napvilágot látni 3D-ben.

 

298 hozzászólás

Mi leszek, ha nagy leszek

2012. dec 1.

Gyerekek, tizenévesek, sőt fiatalok egyik leggyakoribb témája a pályaválasztás. Van, aki gyerekkorában meghozta már a döntést, de vannak, akik csak a felnőttkorba lépés kapuja előtt találtak rá a számukra ideális foglalkozásra.

Mi leszek, ha nagy leszek

Mi leszek, ha nagy leszek? Ez a kérdés minden ember életében jelen van, volt és lesz. De vajon mit érdemes remélni a jövőtől? Mi az, amire képesek akarunk lenni, és mi az, amire képesek is vagyunk? Az ideális foglalkozás és a pálya megválasztása egy hosszú folyamat, melynek végén meghatározó döntést kell hozni, ami kihat egész felnőttkorunkra.

Ne kergessünk hiú ábrándokat

Tíz vagy tizénkét éves koráig mindenki pilóta vagy énekesnő akar lenni. Ez természetes, hiszen a gyerekek rajzfilmhősökről és szupersztárokról alkotott képe fenékig tejföl, érthető, hogy mindannyian különlegesek akarunk lenni, és tévében meg újságok címlapján szerepelni. Legfőképpen a filmek készítői tehetők felelőssé, azokért a szürreális elvekért, amiket a mai gyerekekkel elhitetnek a képernyőn keresztül. Inkább a lányoknál gyakori, hogy az efféle ábrándozásoktól még évekkel később sem képesek megválni, pedig ez csak késlelteti a gyerek vagy tinédzser reális életképének kialakítását.

A legfontosabb a reális meglátás

Ne várjunk el többet magunktól, mint amire képesek vagyunk. A legfontosabb, hogy a valósághoz mérten tudjuk felmérni képességeinket és lehetőségeinket. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem álmodhatunk nagy dolgokról, de tartsunk attól, hogy a hiúságunk és az elismerésre való vágyaink kudarcba fulladhatnak. Meg kell találnunk az arany középutat a túl egyszerű és a túl komplikált között. Arra a kérdésre, hogy milyen téren építsünk ki karriert az életünkben, csak saját magunkban találhatjuk meg a legőszintébb választ, de ez teljeséggel lehetetlen, ha még önmagunk sem tudjuk eldönteni, milyen képességekből és lehetőségekből építkezhetünk.

Mások véleménye

A legtontosabb, hogy nem szabad mások tanácsaira hagyatkozni, még akkor sem, ha az kedvezőbb szakmát kínál, mint amire képesek lennénk. Érdemes azonban meghallgatni a szülői véleményt, főleg akkor, ha már bizonyítottak az életben. Csak bennük bízhatunk meg annyira, hogy fontolóra vegyük ötleteiket, mert csak róluk hihetjük el, hogy a legjobbat akarják, és nem együgyűen vélekednek a jövőnkről. Ha úgy érezzük szüségünk van mások nézeteire is, bátran kérdezzünk ki a kívülállókat is, de véleményüket mindig kezeljük fenntartásokkal, és azt is tartsuk szem előtt, hogy jobb a meglátása egy tapasztalt, öregebb tanárnéninek, mint a legjobb barátnőnknek. Azonban vigyzáni kell, hiszen az idősebb generáció sokkal konzervatívabb felfogású, ráadásul egyes szülők a saját maguk által megvalósítani nem tudott nagy álmaikat – akár tudat alatt is – a gyermekeikre próbálják ráerőltetni.

A legtöbb, amit tehetünk a tanulás

Ha valaha is azt mondták neked, ciki tanulni, felejtsd el. Az a ciki, ha 20 évesen érettségi nélkül sepred az utcát, és minden embertelen munkára kapható vagy. Ha belegondolsz, hogy életedből tíz-tizenöt évet eltöltesz intenzív tanulással, s utána hátralevő életedben elismert és tisztelt emberként dolgozhatsz egy jól fizető állásban, akár saját vállalkozásodban, sokkal kedvezőbb eredményt kapsz, minthogy egész gyerekkorodban rá se hederítessz a tankönyvekre és később csak viszonylag alulfizetett munkát tudsz megszerezni. Bár a stréberek általában sokkal kevesebbre viszik az életben, mint az átlagos tanulók, az is biztos, hogy az alapműveltség rendkívül fontos ahhoz, hogy érvényesülni tudjon valaki, ezért az arany középutat itt is érdemes megtalálni.

Tudj felülkerekedni a kétségeken

A pályavásztást nem szabad elhamarkodni. Attól még, hogy a padtársad már óvodás kora óta tanárnak készül, neked még bőven van időd eldönteni, hogy mi az, amit csinálni akarsz. Középiskolás kortól valamennyire már elkülönülnek a diákok képességeik szerint, de még akkor sem késő változtatni. Ha hirtelen matek helyett inkább humán tantárgyakra mennél, még megteheted, hogy változtass. Ne hidd azt, hogy aki kiskora óta tudatosan készül, kétségkívül jobban fog érteni a választott szakmához, mint az, aki az utolsó pillanatban választja azt a területet. De azért a nagy kérdést soha ne hanyagold, s igyekezz eljutni addig a pontig, ahonnan már el tudod dönteni, milyen foglalkozás felé tereld tanulmányaidat.

Sosem késő változtatni!

Ne felejtsd el, ha álmaid munkájában mégsem érzed jól magad, akkor ideje új szakma után nézni! Nagyon sokan csak évekkel később döbbennek rá, hogy valójában nem a saját vágyaikat követték, hanem a környezetük elvárásnak akartak megfelelni a választott szakmával. Nem könnyű 30-40 évesen pályát módosítani, de az iskolák és a tanfolyamok tárt karokkal várnak mindenkit kortól függetlenül.

331 hozzászólás

Miley Cyrus házassági szerződést akar

2012. dec 1.

Legyen bármennyire is szerelmes, vannak dolgok, amelyeket Miley Cyrus nem szívesen hagyna vőlegényére válás esetén.

Miley Cyrus házassági szerződést akar

Miley Cyrus az évek során több, mint 100 millió dolláros vagyont halmozott fel, éppen ezért nem tűnik butaságnak, hogy az egykori Disney-sztár Liam Hemsworth színésszel kötendő házassága előtt szeretne egy házassági szerződést kötni, amely előre meghatározza a vagyoni viszonyokat válás esetére.

Mint azonban kiderült, Miley nem elsősorban a bankszámlája egyenlegét félti annyira vőlegényétől, a sztár ugyanis leginkább azt szeretné bebiztosítani a szerződéssel, hogy nemrég hat tagúra bővült kutyaseregletén ne kelljen osztoznia Liammal az esetleges válás után.

„Féltucat kutyája van, akik az ő kicsikéi, és nem akarja elveszíteni őket”- nyilatkozta Miley egyik ismerőse a Life & Style magazinnak.

Miley a születésnapja környékén vitte haza az egyik menhelyről a hatodik kiskutyáját, és akárcsak egy újdonsült anyuka, ő is megragad minden alkalmat arra, hogy cuki fotókat osszon meg Twitterén legújabb kedvencéről. Liam tehát jobban teszi, ha aláírja a szerződést, és önként lemond a kutyusok felügyeleti jogáról, különben könnyen kivert kutyaként végezheti.

326 hozzászólás

Ke$ha ágyba vinné Justin Biebert

2012. dec 1.

Ke$ha elárulta, lefeküdne Justin Bieberrel, ha lehetősége lenne rá, noha év elején még tagadta, hogy bármi lenne közte és a Boyfriend énekese között.

Ke$ha ágyba vinné Justin Biebert

A 25 éves botrányhősnő simán ágyba vinné a kanadai tini titánt, most, hogy tudja, cselekedetéért nem kerülne börtönbe, Justin Bieber ugyanis elmúlt 18 éves.

Amikor a Rolling Stone magazin arról kérdezte, lefeküdne-e a sztárral, első kérdése az volt, legális lenne-e, amit tesz: „Persze! De várjunk... ez legális egyáltalán? Börtönbe kerülnék, nem?” Miután felvilágosították, hogy Bieber elmúlt tizennyolc, Ke$ha folytatta: „Oké, hát akkor lefeküdnék vele, továbbá minden olyan dolgot megtennénk, ami illegális 18 év alatt.”

A Die Young énekesnője korábban még nevetett a pletykákon, melyek arról szóltak, van közte és Selena Gomez exbarátja közt valami, sőt, 2010-ben még azt állította a kanadai sztárról, hogy olyan, mint egy apró kisbaba! Úgy tűnik, szinglisége és az, hogy félmeztelen képekkel tömi tele a Twitter-profilját, felkeltette az énekesnő figyelmét, így ha Selena vissza szeretné kapni Justint, jobban teszi, ha siet.

0 hozzászólás

Ke$ha ágyba vinné Justin Biebert

2012. dec 1.

Ke$ha elárulta, lefeküdne Justin Bieberrel, ha lehetősége lenne rá, noha év elején még tagadta, hogy bármi lenne közte és a Boyfriend énekese között.

Ke$ha ágyba vinné Justin Biebert

A 25 éves botrányhősnő simán ágyba vinné a kanadai tini titánt, most, hogy tudja, cselekedetéért nem kerülne börtönbe, Justin Bieber ugyanis elmúlt 18 éves.

Amikor a Rolling Stone magazin arról kérdezte, lefeküdne-e a sztárral, első kérdése az volt, legális lenne-e, amit tesz: „Persze! De várjunk... ez legális egyáltalán? Börtönbe kerülnék, nem?” Miután felvilágosították, hogy Bieber elmúlt tizennyolc, Ke$ha folytatta: „Oké, hát akkor lefeküdnék vele, továbbá minden olyan dolgot megtennénk, ami illegális 18 év alatt.”

A Die Young énekesnője korábban még nevetett a pletykákon, melyek arról szóltak, van közte és Selena Gomez exbarátja közt valami, sőt, 2010-ben még azt állította a kanadai sztárról, hogy olyan, mint egy apró kisbaba! Úgy tűnik, szinglisége és az, hogy félmeztelen képekkel tömi tele a Twitter-profilját, felkeltette az énekesnő figyelmét, így ha Selena vissza szeretné kapni Justint, jobban teszi, ha siet.

318 hozzászólás

A One Direction beszáll a parfümbizniszbe

2012. dec 1.

A One Direction-ös srácok saját, nők számára készült parfümmel lepik meg rajongóikat.

A One Direction beszáll a parfümbizniszbe

A Niall Horan-, Harry Styles-, Louis Tomlinson-, Liam Payne- és Zayn Malik-alkotta fiúcsapat az Olivann Beautyval fog együtt dolgozni, hogy létrehozzák a legütősebb női parfümöt, mely jövőre már kapható is lesz!

A cég a terveken már nagyjából fél éve dolgozik, de az igazi munka csak most veszi kezdetét. Dana Kline, az Olivann Beauty elnöke elmondta a WWD-nek, hogy azokon a helyeken lesz főként kapható a parfüm, ahol a One Direction sokszor megfordul, vagy ahol turnézni fognak, emellett természetesen online bármikor rendelhető lesz.

A megjelenést jövő év végére időzítik, és további adatok is csak a későbbiek során látnak majd napvilágot.


319 hozzászólás

A One Direction beszáll a parfümbizniszbe

2012. dec 1.

A One Direction-ös srácok saját, nők számára készült parfümmel lepik meg rajongóikat.

A One Direction beszáll a parfümbizniszbe

A Niall Horan-, Harry Styles-, Louis Tomlinson-, Liam Payne- és Zayn Malik-alkotta fiúcsapat az Olivann Beautyval fog együtt dolgozni, hogy létrehozzák a legütősebb női parfümöt, mely jövőre már kapható is lesz!

A cég a terveken már nagyjából fél éve dolgozik, de az igazi munka csak most veszi kezdetét. Dana Kline, az Olivann Beauty elnöke elmondta a WWD-nek, hogy azokon a helyeken lesz főként kapható a parfüm, ahol a One Direction sokszor megfordul, vagy ahol turnézni fognak, emellett természetesen online bármikor rendelhető lesz.

A megjelenést jövő év végére időzítik, és további adatok is csak a későbbiek során látnak majd napvilágot.


0 hozzászólás

FIGYELEM!

2012. szept 5.

Sziasztok! :)

Van egy honlap amin egy nagyon jó történet van megírva.Jó? Inkább a leges legjobb  :) Ajánlom figyelembe ezt a történeteket azoknak akik szeretik a mangákat,animéket. Nah nem is fecsérlem tovább az időtöket. Itt van a link: https://www.kira-vampire-girl.blogspot.hu/ Remélem tetszik nektek is ahogy nekem :) Jó szorakozást :)

 

Aláírás: A Blog szerkesztősége

5175 hozzászólás

Debby Ryan stylistnak állt

2012. szept 5.

Az amerikai énekes-színésznő egy másik oldalát mutatja be: ezúttal stylistként YouTube-videókban osztja meg divattanácsait a közönséggel.

Debby Ryan stylistnak állt

Új minisorozattal rukkolt elő az énekes-színésznő RyanStyle címen, melyben teljesen új oldalát mutatja be nekünk.

Exkluzív! Közeleg a RyanStyle divatvideó. Készen álltok? – írta Debby Twitter-oldalán.

Az első rész már fent is van a videómegosztón, amiben divattanácsokkal látja el a fiatal lányokat a sulikezdéshez. A videó mindössze kétperces, de a Disney-csillag több ruhát is bemutat ízlés és szín szerint, ráadásul még azt is elárulta a mikroblogon, hogy nem kell sokat várni a következő részig.

h i r d e t é s

 




320 hozzászólás

Megismételhetetlen Hősök-klip

2012. szept 5.

Megjelent a formáció vadiúj számához készült videoklip, ami a Megismételhetetlen címet viseli.

Megismételhetetlen Hősök-klip

Nemrég jelent meg a Hősök vadiúj számához készült Megismételhetetlen című videoklip, melyet a Budapesti Vidámparkban forgattak. Az új dalt az OSG színpadán is előadták elsöprő sikerrel, a zenei alap Mr. Joeker munkáját dicséri.

Ezzel a számmal a formáció erőt, kitartást küld a „mindennapok hőseinek”.

„Törj fel munkában, tanulásban, sportban. Magadnak bizonyítva ne higgy a mutatókban” – hangzik el Eckü szájából a klipben.

A remekül sikerült kisfilm tökéletes bizonyíték, hogy a Hősöket nem kell félteni, a növekvő népszerűség és a VIVA TV-s szereplések sem változtatják meg a stílusukat. Eckü és Fluor alkalmankénti közös munkája pedig csak néhány kitérő, ahonnan mindig visszatér és semmit sem változtat a rapbanda zenei irányzatán.




245 hozzászólás

Újra báloznak a Vámpírok Budapesten

2012. szept 5.

Szeptember 7-től 23-ig ismét kinyitja kapuit a vámpírkastéllyá alakított Magyar Színház a Hevesi Sándor téren, hogy újra kezdetét vegye a hátborzongatóan izgalmas és minden látványt felülmúló musical szenzáció, a Vámpírok bálja.

Újra báloznak a Vámpírok Budapesten

A 2007-ben Budapesten is bemutatott darabot óriási siker övezi, pillanatok alatt közönség kedvenc lett. Roman Polanski 1967-es világhírű horror paródiájának musical változata Bécs, Berlin és Tokio után hazánkban is a kultikus produkció lett. Az erdélyi havasokban játszódó történet az első perctől kezdve lebilincselő látványt nyújt a színpadon.

Ambronsius professzor és kissé ügyetlen segédje, Alfred nekivág az erdélyi havasoknak, hogy bizonyítást szerezzenek a vámpírok létezéséről. Egy zsidó fogadósnál kötnek ki. A fogadós lányának szépsége felkelti Alfred érdeklődését, ám ezzel nincs egyedül, hiszen von Krolock, a vámpírgróf is meg akarja kaparintani Sarah minden csepp vérét. Így hát elcsábítja a lányt a kastélyában rendezett bálra. A professzor és Alfred pedig kalandos és hátborzongató események sorozatán keresztül a lány segítségére sietnek, mielőtt túl késő lenne.

h i r d e t é s

 

A látványos táncbetétekkel, fülbemászó dallamokkal, groteszk és komikus jelentekkel valamint vérszívásokkal tarkított előadás 2007 óta teltházzal fut a Magyar Színházban. A budapesti produkció főrendezője, maga Roman Polanski volt, a zenét Jim Steinman szerezte, aki olyan világsztároknak írt slágereket, mint Bonnie Tyler, Meat Loaf vagy Celine Dion. A magyar szöveg Miklós Tibor munkáját dicséri, aki több tucatnyi musicalnek és színházi előadásnak készített librettót.

Simon Edit producer örömmel tölti el a musical lankadatlan sikere: „Az egész világot sújtó gazdasági nehézségek ellenére, a budapesti Vámpírok bálja előadásai iránt továbbra is fokozott igény tapasztalható. A jubileumi előadásszám egy magánprodukció esetében óriási dicsőség, hiszen hazánkban nincs még egy ilyen sikertörténet, mint amilyen a hatodik éve – állami támogatás nélkül működtetett , minden esete dübörgő állótapssal játszott Vámpírok bálja! A jubileumi, 175. díszelőadásnak rendhagyó programja lesz, több hazai és külföldi prominens személyt is várunk a nézőtérre, a közönségre az eddigieknél is nagyobb meglepetés vár."

 

A színház épületében az előadások ideje alatt ismét kinyit a vámpír shop, ahol Vámpírok báljás ereklyék, programfüzet, poszter, póló és az előadás teljes hanganyagát valamint bónusz dalokat is tartalmazó dupla CD is megvásárolható.

Szeptember 7-én tehát 175. Vámpírok bálja előadás Budapesten! Ahogy eddig is, most is mindenki vigyázzon nyaki ütőereinek épségére!



319 hozzászólás

Utálják a férfiak a rövid hajú Emma Watsont

2012. szept 5.

A Hermioneként megismert színésznő, a Glamour magazinnak adott interjút, ahol elárulta, miután levágatta barna fürtjeit, nem nyerte el a pasik tetszését, de ő mégis így érezte a legjobban magát.

Utálják a férfiak a rövid hajú Emma Watsont

A Harry Potter-filmekben hosszú hajjal láthattuk Hermione szerepében Emma Watsont, aki több mint egy éve fiúsra vágatta barna fürtjeit. A színésznő a Glamour magazinnak árulta el, hogy a férfiaknak nem jött be ez a haj, viszont ez őt egyáltalán nem érdekli. Gyöngyörű mosolyát mindenhol imádják, de rövidhajas időszakában a pasikat még ez sem hatotta meg.

Ha tudtam volna, örökre rövidet akartam volna. Persze, a férfiak a hosszú hajat szeretik. Minden kétséget kizáróan” – árulta el a 22 éves színésznő, aki elárulta, hogy leginkább fiúkkal volt körülvéve.

„A többség fiú volt, aki körülöttem volt. Azt kérdezték, »miért csináltad ezt a hülyeséget?« És őszintén, nem érdekel, mit mondanak. Sose éreztem magam magabiztosabbnak, mint rövid hajjal. Úgy éreztem, hogy igazán jó a saját bőrömben.”

Természetesen azóta Emmának a haja megnőtt, így a pasik örömére ismét szexin pózolhatott a Glamour-fotózáson, ahol szörmésruhában állt kamerák elé.




315 hozzászólás

Neten keresi szexpartnereit Cristofel

2012. szept 5.

A zenei életbe is betörni kívánó kubai skalpvadász újabban esténként a Facebookon toborozza a lányokat egy kis szexhez. Jelentkező pedig bőven akad.

Neten keresi szexpartnereit Cristofel

Bár azt gondolnánk, hogy nem tudja már saját magát tovább überelni a hülyeség terén a nemrég új zenei szerzeményével riogató exvillalakó, de még mindig tud meglepetést okozni. Illegális szteroidkúráját befejezve most inkább a szexre koncentrál, ehhez pedig már nem a hagyományos módszereket veti be, hanem az internetet hívja segítségül.

Facebook-oldalán több bejegyzést is találunk, ahol lányokat invitál szerény hajlékába, amelyben ráadásul szüleivel együtt él.

A válaszok nagy része támadó jellegű, de mégis akad jópár jelentkező lány, olyan sokan, hogy válogatni kénytelen közülük. Cristofel már korábban is hencegett csajozási sikereivel, most is büszkén mesélt élményeiről a Blikknek.

„Az első felhívásomra rengetegen jelentkeztek. Igaz, negyven csajból húsz kapásból kamu volt, de a maradékból is szépen tudtam válogatni. Több ilyen is előfordult már, majdnem mindig szex lett a vége. Bár az egyik azt hitte, hogy csak beszélgetni fogunk, miután felvilágosítottam, hogy nekem egészen más terveim vannak, akkor is igent mondott. Volt olyan is, amikor két 18 éves csaj egyszerre jött fel, velük hármasban csináltuk” – mesélte a nőcsábász, aki az éneklés mellett csajozást oktató randuguruként is el tudja képzelni magát.




306 hozzászólás

Európai csillagokból világsztárokká

2012. szept 5.

Csak amerikaik lehetnek világsztárok? Erre a tévhitre számos európai zenész és énekes rácáfolt. Adele, David Guetta, csak néhány név ízelítőnek.

Európai csillagokból világsztárokká

Cikksorozatunk első részében olyan európai előadókról lesz szó, akiknek nagyon jól megy mostanában a szekerük, és világszerte hatalmas sikereket értek el.

Adele

A britek aranytorkú dívája, kevesebb, mint ötéves pályafutása alatt nyolc Grammy-díjat nyert, ebből hatotot az idei, 2012-es díjátadón. Eddig megjelent két albuma igazi világsiker lett több rekordot is megdöntve. Rolling in the deep, Someone like you, Set fire to the rain, Hometown glory, csakhogy néhányat említsünk meg a legismertebb dalai közül. Adele jelenleg első gyerekével várandós, és minden idejét a kismamaságra fordítja.

h i r d e t é s

 

Inna

A románok üdövskéje, 2008-ban robbant be a világ élbolyába Hot című slágerével. Siekrei azóta sem lankadtak, és egyre csak bombázza a slágerlistákat újabb és újabb slágereivel.

Taio Cruz

Egy újabb brit, ráadásul egy igazi csodagyerek. Első világsiker fele lendítő dala a Break your heart volt, de az igazi világsláger a Dynamite lett, ami szó szerint berobbantotta őt a világ élvonalában. Taio nem lett egyslágeres előadó, dolgozott már Travis McCoy-jal is és az ausztárok pop hercegnőjével, Kylie Minouge-gal is.

David Guetta

A francia csodagyerek, ami az ő kezemunkája alól kerül ki, az csak világsláger lehet: Love is gone, The world is mine, Sexy Chick, Titanium, és folytathatnánk. David Guetta bulikban kezdte a dj-skedést, és fokozatosan jött az ismertség, majd a világsiker. Pályafutása alatt nyert már Grammy-díjat, és választották már a világ legjobb dj-jének is.

Muse

1997-ben alakult (Rocket Baby Dolls néven), tagjai Matthew Bellamy, Christopher Wolstenholme és Dominic Howard. Szerepeltek már együtt a Red Hot Chili Peppersel és a Foo Fightersel is, azonban a nagyvilág számára akkor váltak igazán ismertté, mikor egyik daluk, a Supermassive Black Hole bekerült az Alkonyat filmzenéi közé. Sikerük azóta is töretlen, sorra adják a teltházas koncerteket.

Jessie J

Karrierje kezdetén csak zeneszerzőként dolgozott. Olyan előadóknak írt dalokat, mint Miley Cyrus, vagy Chris Brown. Debütáló dala 2010 novemberében jelent meg. Az igazi világsikert a Price tag hozta meg, amelyet még mai nap is előszeretettel játszanak a rádiók. Ugyancsak az ő nevéhez fűződnek: Who's Laughing now, Domino és a Laserlight című slágerer is.

Cher Lloyd

A 2010-es brit X-Faktor egyik felfedezettje. A tehetségkutató válogatóján, már sejteni lehetett, hogy nemzetközi karrier vár rá, hiszen sajátos módon adta elő Keri Hilson Turn my swag on című slágerét. Egészen a negyedik helyig menetelt. Debütáló dalának nem jósoltak nagy sikert, mégis number one lett Nagy Britanniában, és Európa számos országában top 10-es dal lett. Idén jelent meg a Want U Back című slágere, ami meghozta a nagy áttörést és a világ valamennyi slágerlistáján előkelő helyezést ért el, néhol még a listavezetést is kiérdemelte.

Alexandra Stan

A románok legújabb üdvöskéje. Alexandra 2008-ban még pincénőként dolgozott, és talán nem is gondolta volna, hogy ma már a világ szinte minden szegletén ismerni fogják. Debütáló slágere a Lollipop volt, de az ezt követő Mr. Saxobeat igazi nyári himnusz lett, és a világ valamennyi slágerlistáján top10-es lett, sőt Európa szerte szinte minden toplistát uralt. A román előadók közül ő volt a harmadik, női előadók közül első, akinek dala felkerült a Billboard Hot 100 listájára. Alexandra azóta sem tétlenkedik, idén nyáron is megjelentetett egy bombaslágert.

One Direction

Végül, de nem utolsó sorban öt srác, névszerint: Harold Edward Styles, Zayn Jawaad Malik, Niall James Horan, Liam James Payne, Louis William Tomlinson 2010-ben külön jelentkeztek a brit X-Faktorba. A mentorok felajánlották, hogy közösen folytathatják a versenyt. A fiúk akkor bármit megtettek volna azért, hogy sikeresek legyenek. Mindennek beérett a güymölcse és a fiúk One Direction néven futva a mai bandák egyik legnagyobbja lett. Folyamatosan gyártják a slágereket, de eddig a What makes you beautiful ütött a legnagyobbat.




327 hozzászólás

Megérkezett a Hajnalhasadás 2 újabb trailere

2012. márc 27.

Ahogy tavaly a Hajnalhasadás első része előtt egy Éhezők viadala-trailert kaptunk, így nemrég jelent meg az Alkonyat utolsó részének előzetese is a Lionsgate filmje előtt.

Megérkezett a Hajnalhasadás 2 újabb trailere

Ahogy korábban megírtuk, a népszerű fimszéria utolsó részének előzetese Az éhezők viadalával együtt fog debütálni. A várakozásnak vége: a Hajnalhasadás: második rész előzetese ma került fel a Twilight hivatalos Facebook-oldalára.

A betekintő csupán pár másodperces, mégis figyelemfelkeltő és látványos. Végre láthatjuk Bella vámpírsebességét és kis részeket az első vadászatáról, hisz a trailer csak az új életének kezdetére fókuszál. Mindenesetre hosszabb előzetest remélhetőleg hamarosan láthatunk, melyet a júniusi MTV Movie Awardson adnának le, bár ez a hír még nincs megerősítve. Tekintettel arra, hogy eddig minden évben kaptunk ízelítőt az Alkonyat-filmekből, idén is bemutathatnak egy kis anyagot.

Az Alkonyat: Hajnalhasadás – második részt november 16-án mutatják be Amerikában, ám a hazai mozikban egy nappal hamarabb, 15-én láthatjuk.




313 hozzászólás

A One Direction történelmet írt

2012. márc 23.

Az angol fiúbanda jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban turnézik, különböző showműsorokban és rádiókban jelennek meg. Az Államokban nemrég jelent meg debütáló albumuk, az Up All Night, ami máris hatalmas sikereket ér el.

A One Direction történelmet írt

A nemrég a Nickelodeont visszautasító banda március 13-án jelentette meg debütáló albumát az USA-ban. Jelenleg hatalmas népszerűségnek örvendenek, és ezt igazolja az is, hogy a Billboard 200-as toplistájára felkerültek. Így ők lettek az első angol zenekar, akik első helyen landoltak a debütáló albumukkal.

A fiúk ezt persze nem győzik megköszönni a rajongóknak. A Facebookon és a Twitteren is kiírták ezt a nagyszerű hírt, amit a fanok lelkes ovációja fogadott. A csapat egyik tagja, Niall így kommentálta az eseményt: „Wow! A mi lemezünk lett az első az USA-ban, hihetetlenek vagytok, srácok, nagyon szépen köszönjük, hogy megvettétek az Up All Nightot, ez a legjobb nap az életemben!”

De nemcsak a Direction-rajongók gratulálnak nekik, hanem különböző sztárok is elismerésüket fejezik ki, mint például Olly Murs és az X Factor-os mentoruk, Simon Cowell. Nem is csoda tehát, hogy egy akkora csatorna figyelt fel rájuk, mint a Nickelodeon, és a korábbi hírekkel ellentétben úgy fest, a fiúk mégis elfogadják az ajánlatukat, hiszen menedzserük szerint ez csak újabb elismerésekhez és még nagyobb sikerekhez vezethet.




321 hozzászólás

Whitney Houston halálát fulladás okozta

2012. márc 23.

Whitney Houston énekesnő halálát vízbefúlás okozta, amely a kokain és az artéria-elmeszesedéses szívbetegségének együttes hatásai miatt következett be - közölte csütörtökön a Los Angeles-i megyei halottkém szóvivője.

Whitney Houston halálát fulladás okozta

A 48 éves Houston holttestére a fürdőkádban bukkantak rá a Beverly Hills-i szállodaszobájában február 11-én, a Grammy-díjak kiosztását megelőző éjszakán.

Craig Harvey szóvivő szerint a toxikológiai vizsgálat Whitney Houston szervezetében marihuána, szorongásoldó gyógyszer (Xanax), izomlazító (Flexeril) és antihisztamin (allergiaellenes szer, Benadryl) nyomait is kimutatta, de ezek nem játszottak szerepet a halálában.

A vizsgálat során sérüléssel vagy bűncselekménnyel kapcsolatos gyanú nem merült fel. A több filmben is szerepelt énekesnő hosszú évekig harcolt a kábítószerektől, így a kokaintól való függőségével. A halottkém végleges jelentését két hét múlva teszik közzé.

Whitney Houston sikerét jelzi, hogy albumaiból világszerte mintegy 170 millió kelt el. Díjainak száma meghaladja a négyszázat. Csak a Több, mint testőr című film zenéjét tartalmazó lemezből 42 millió adtak el, ezzel ez a valaha volt legsikeresebb filmzene. Az énekesnő nyert hat Grammyt, 16 Billboard Music Awards-díjat és 23 American Music Awards-díjat.



345 hozzászólás

Kétezer forintért árulják VV Seherezádé pornóját

2012. márc 23.

A Való Világ szenvedélyes nője kellemetlen helyzetbe került, hiszen egy internetes oldal szerint saját pornófilmje van, amelyet emelt díjas SMS ellenében lehet letölteni.

Kétezer forintért árulják VV Seherezádé pornóját

Amióta kijött a villából Seherezádé rájár a rúd, hiszen nemrég kiderült, hogy az élete is veszélyben lehet, a rossz minőségű szilikonbetétjei miatt, most pedig egy internetes oldalon reklámoznak a nevével fémjelzett pornót. A filmet letöltőknek viszont csalódniuk kellett, hiszen videóban sehol nem tűnik fel Seherezádé, csak a promóképekhez montírozták oda az arcát és a nevét.

Úgy látszik mostanában jó üzlet a celebek nevével visszaélni, hiszen ez az eset kísértetiesen hasonlít a pár héttel ezelőtti botrányra, amikor Balogh Edina és VV Gigi szerepelt egy pornómagazin címlapján anélkül, hogy bármi közük lett volna az újsághoz. Ráadásul még ugyanebben a hónapban történt, hogy Szabó Zsófival reklámoztak erotikus munkát.

„Nem gondoltam, hogy az emberek aljassága és mocskossága ennyire határtalan, nevetségesnek és szánalmasnak tartom ezt az egészet, hiszen a videón egyértelműen nem én vagyok, mégis velem próbálják eladni. A legszörnyűbb az, hogy biztosan vannak néhányan, akik bedőlnek ennek, és letöltik a filmet” – mesélte a Blikknek Seherezádé.

A exvillalakó elárulta azt is, hogy jogi lépéseken is gondolkodik, hiszen a kivágott képkockák egyértelműen hamisítványok, és a filmben nem ő szerepel.



278 hozzászólás

VV Annamari is kés alá fekszik

2012. márc 23.

A Való Világ furája eldöntötte, hogy kicsit feltuningolja a testét, és fehérnemű modellt farag magából.

 VV Annamari is kés alá fekszikFotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

VV Annamari nem véletlenül indult a valóságshowban a fura lányok kategóriájában, hiszen a halál angyalaként hirdette magát, ráadásul nem is tartozott a dögös nők közé: gyakran riogatta testével a társait.

A modellügynökségek mégis látnak benne fantáziát, két divatcég is felkérte, hogy álljon kifutóra fehérneműkbe öltözve. Annamarinak persze nem idegen a modellkedés, korábban készültek már róla nagyon ízléses sorozatok, de most úgy gondolja itt az ideje megújulni és megszépülni az áprilisra tervezett divatbemutatóig.

Az átváltozást egy közel négyszáz köbcentis implantátummal kezdi, hosszú szőke póthajat és műszempillát rakat fel, valamint fehér bőrét is megpróbálja barnábbra színezni.

„Végre rávettem magam arra, hogy megműtessem a mellem. Tizennégy éves korom óta vágyom erre” – mondta Annamari a Fókusz kameráinak.




525 hozzászólás

VV Seherezádé képtelen lenne kis mellekkel élni

2012. márc 23.

A VV5 szenvedélyes nője tegnap járt az új orvosánál, aki megnyugvás helyett tovább izgul, sőt mi több, retteg attól, hogy akár több hónapig újra kicsi mellekkel kell élnie, de mindeközben reméli a legjobbakat.

VV Seherezádé képtelen lenne kis mellekkel élniFotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

VV Seherezádénak jelenleg több gondja is akad a Való Világ 5 után. Élete is veszélyben lehet a betiltott PIP-implantátumai miatt, amely már korábban is fájdalmat okoztak neki. Bár orvosa szerint a túl sok napozás vagy csak egy egyszerű megerőltetés is okozhatja nála a tüneteket, Seherezádé mégis nagyon fél. Ezen kívül belekeveredett egy pornóbotrányba is, ahol az ő arcával reklámoztak egy filmet, amihez neki semmi köze.

Tegnap délután járt a szőke ciklon az új orvosánál, dr. Sashegyi Mihálynál, akivel egy konzultáció keretében megbeszélték, hogy mi ebben a helyzetben a feladata a lánynak.

„A doktor úr kérésére be kell szereznem a mérgező implantátumokról szóló dokumentumokat, hiszen pontosan kell tudnia, hogy milyen méretű és típusú. Ezek után el kell mennem különféle vizsgálatokra, és akár MRI-re is, csak ezután tudjuk kitűzni a műtét időpontját. Nagyon szeretnék már túllenni rajta, és bár szerintem akkora baj azért nincs, a doktor úr elmondása szerint akár fél évet is várnom kell, ha már kiszakadt az implantátum. Ezt semmiképp sem szeretném. Remélem, hogy nincs komoly baj, mert képtelen lennék fél évig élni a régi, kis mellemmel, implantátum nélkül” - mesélte a Bikknek a szenvedélyes nő, aki lehetetlennek tartja, hogy kicsi mellekkel éljen akár fél évig is.

Az orvos elmondta, hogyha az implantátumok épek, akkor gond nélkül ki lehet őket cserélni, viszont ha már szivárog a szilikon, akkor előbb meg kell várni, míg a gyulladt terült begyógyul, és csak egy jó fél év elteltével kaphat új betéteket.




319 hozzászólás

Madonna megvadult

2012. márc 23.

Madonna tizenkettedik stúdióalbumának második kislemeze március másodikán jelent meg, ám a kisfilmet csak most, a hónap végén hozták nyilvánosságra.

Madonna megvadult

Február elején jelent meg a Give Me All Your Lovin’ klipje, amely nem kis felháborodást okozott. Egy részt azért bírálták Madonnát, mert néhányak szerint nem korához illő öltözetet viselt a kisfilmben, illetve partnerei, Nicki Minaj és M.I.A miatt is, utóbbi személy később a Super Bowlon bemutatott, az amerikaiak legnagyobb felháborodására.

Az új album címe körül is voltak összetűzések, egy egészségügyi szervezet szerint az MDNA nagyban hasonlít egy ismert drogra, így szerintük a pop királynője ezt népszerűsíti. Madge nem kommentálta a híreket, csak annyit nyilatkozott akkor, hogy várja, hogy megjelenjen az album – ami immáron nincs is olyan messze: a hivatalos piacra dobási dátum március 23-a.

Az album második kislemezes dala, a Girl Gone Wild a hónap elején jelent meg, ám még előtte, februárban elmondta Ryan Seacrestnek, hogy február 17-én kezdik forgatni. A rendezők a híres divatfotós páros, Mert and Marcus voltak. A dal úgynevezett dalszöveges videóban február 27-én vált elérhetővé a VEVO-csatornán, majd március 9-én megjelent egy félperces előzetes is.




340 hozzászólás

Katy Perry harcos amazon lett új klipjében

2012. márc 23.

Itteni idő szerint fél egykor debütált a Part Of Me kisfilmje, amelyben az énekesnő harcos amazonként vette fel a kesztyűt zsarnok barátja ellen.

Katy Perry harcos amazon lett új klipjében

Az előzetes bár nagy port kavart – sokan Lady Gaga Alejandro vagy éppen Rihanna Hard videójához hasonlították –, nem kell ahhoz nagy szakértőnek lenni, hogy észrevegyük, Katy új klipjének semmihez és senkihez nincs köze, egyedül önmagához.

Az énekesnő bár jelenleg kék hajjal hódít, a videóban ismét fekete parókát kapott, amelyet kedvére csonkíthatott meg az első egy percben. Katy igazából egy tipikus élethelyzetet mutatott be ismét, így korábbi filmszerű klipjeire enged emlékeztetni. Az énekesnő megtudta, hogy barátja megcsalja, mire a szépséges nő elhatározta, hogy tengerészgyalogosnak áll. Katy végig harcos amazonként küzdi magát át a klipen, amely talán valóban kedvezett neki, s leküzdhette az elmúlt pár hónapban szerzett sérelmeit.

Bár sokan nem ilyen kisfilmet képzeltek el a számhoz, Katy és csapata bebizonyította ismét, hogy tudnak ők nagyon kreatívak is lenni.

A videó észak-amerikai idő szerint fél nyolckor debütált az MTV-n egy korábban felvett, félórás interjút megelőzően – a hölgy jelenleg Angliában tartózkodik –, amelyben a klipjéről beszélt: „Nos, szerintem mindenkiben realizálódott, hogy szeretek próbálkozni és valami kreatívat hozni a videóimban.” Az MTV riportere hangoztatta, hogy az eddigi klipjei inkább vattacukor országra hasonlítottak, ez pedig igazán eltérő; így felelt: „Küldetés teljesítve.”

„Tudjátok, most nagyon komolyan megfogtuk a dal lényegét: bemutattunk egy utat, amelyen egy tipikus, amerikai, eltartott nő önerőből felüzdötte magát, és erősebb lett mint valaha. Szó szerint beállt a seregbe, és tengerészgyalogos lett. Nagyon tisztelem azokat, akiknek ez a munkájuk, mert én csak három napoig voltam önjelölt Marine, és igazán kemény volt” – tette hozzá Katy.




306 hozzászólás

Megjelent a Hófehér és a vadász új előzetese

2012. márc 23.

Látványosnak ígérkezik a Hófehér és a vadász a legújabb képkockák alapján. A hétvégi WonderConon ráadásul egy ötperces anyagot is leadtak a filmből, amit a Universal stúdió elérhetővé is tett.

Megjelent a Hófehér és a vadász új előzetese

A Grimm testvérek Hófehérkéjének legújabb változata egy akció-kalandfilm, amit az elismert Rupert Sanders reklámforgató adaptált. A film cselekményszála alig hasonlít egy népmesére, legalábbis az új előzetes alapján rengeteg akció vár ránk a hazai mozikban is, ahol az amerikai premier előtt, május 31-én debütál a film.

Az év elején beszámoltunk arról, hogy a produkció talán túl erőltetett egy kasszasiker lehetőségéhez, de a legfrissebb anyagok szerint bátran kijelenthetjük, hogy lélegzetelállító filmnek ígérkezik, legalábbis azok számára, akik nem ragaszkodnak foggal-körömmel az eredeti meséhez.

A történetben a gonosz Ravenna királynő, akit az Oscar-díjas Charlize Theron alakít, mindennél jobban hajt arra, hogy elpusztítsa a Kristen Stewart által játszott amazon Hófehért. A fekete szépség azonban reménytelen helyről kap segítséget: éppen a királynő követétől, a vadásztól (Chris Hemsworth), aki képtelen végezni az ártatlan lánnyal, és megtanítja őt harcolni. Ne hagyjuk ki persze a törpöket sem, akikkel közös erővel veszélyeztetik Ravenna uralkodását.




273 hozzászólás

Magyar lányt szeret Katy Perry exférje

2012. márc 23.

Katy Perry és Russell Brand házasságának zátonyra futása után mindketten új életet kezdtek, a férfi új barátnője magyar lány.

Magyar lányt szeret Katy Perry exférje

Az egykori sztárpár, Katy Perry és Russell Brand kapcsolatának lezárása nem zajlott éppen zökkenőmentesen, a férfi előbb szidta az énekesnőt, majd felpörgette szerelmi életét, és az exnejére nagyban hasonlító színészővel, Zooey Deschanellel kezdett randizni.

Eközben Katy sem unatkozott, előbb egy francia modellt szedett fel, majd nem sokkal később dobta. Eközben Russell bevadult, le is csukták egy időre. A férfit talán ideig-óráig megszelídíti új kedvese, a 32 éves magyar modell, Barabás Nikolett.

Azt nem tudni, hogy a rosszfiú hírében álló Russellt meg tudja-e szelídíteni, illetve mennyire lesz tartós a kapcsolatuk, ám sok boldogságot kívánunk a párnak.



391 hozzászólás

Ashton Kutcher és Rihanna randizgat

2012. márc 23.

Ashton Kutcher nem szórakozik: Demi Moore után most képes meghódítani Rihannát is?

Ashton Kutcher és Rihanna randizgat

Úgy néz ki, a több éves kapcsolat véget érése csak Demi Moore-t viselte meg. Míg Demi orvosi segítségre szorult, addig Ashton alig tudta kizavarni a nőket az ágyából. Új kiszemeltje pedig nem más, mint a közkedvelt énekesnő, Rihanna.

Hétfőn éjfélkor autóba pattant Rihanna, majd egyenesen Ashtonhoz vezetett. Az énekesnő csak másnap távozott, de nem fényes nappal, hanem hajnali 4-kor. Bizonyára nem csak beszélgetett a két sztár, hiszen akkor az énekesnő nem távozott volna olyan korán.

Rihanna mostanában igazán nem tudja mit akar, hiszen exe, Chris Brown vietnámi kiszemeltjére célozgat Twitter-képeivel. Az egyik fotón egy napszemüveges rizssüti található, melyen a vetélytárs vietnámi származására célozgat, másikon pedig ő található félmeztelenül, ahol a kép alatt a szöveg nem más, mint: „Hol voltál egész életemben?”

A jelek szerint Rihanna még nem heverte ki Christ, tehát Ashtonnak küzdenie kell az énekesnő kegyeiért.




338 hozzászólás

Lola és Brasch Bence egy párt alkot

2012. márc 7.

A legújabb pletykák szerint új álompár alakult, csak még egyelőre titkolják a nyilvánosság előtt kapcsolatukat.

Lola és Brasch Bence egy párt alkotFotó: Blikk / Oroszi Bea

A fiatal énekesnő még tavaly szakított egykori színész barátjával, Baronits Gáborral, akivel másfél évig voltak együtt. A Blikk információ szerint Lola egy ideje a nála két évvel fiatalabb Brasch Bencével jár, de egyelőre a nyilvánosság előtt megpróbálnak észrevétlenül turbékolni.

Baronits Gábor már év elején új szerelemre talált egy bizonyos Alexandra személyében, de úgy tűnt Lola még a szinglik életét próbálja élvezni egy darabig. Szemtanúk állítása szerint azonban már hónapok óta tombol a szerelem Bence és az énekesnő között.

„Régóta jó barátságban vannak, hiszen egy társaságba tartoznak. Rengeteget buliztak együtt, sok közös programjuk volt, egy helyre járnak edzeni is. Miután Lola és Gábor szakított, Bence vigasztalta, hiszen nagyon jóban voltak, sőt szerintem Bencének mindig is tetszett. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ennyi év után kialakult köztük a szerelem. Úgy tudom, hogy több hete, sőt talán már hónapok óta egy párt alkotnak. A nyilvánosság előtt azonban továbbra is csak barátként viselkednek, de aki nagyon figyel, elkaphat egy-két szerelmes pillantást, hiszen nehéz az érzelmeket ilyen hosszan türtőztetni. Egyébként nagyon összeillenek, én örülök nekik” – nyilatkozta a Blikk egyik informátora.

A két érintett még nem nyilatkozott a pletykákkal kapcsolatban, Lola kommentár nélkül posztolta ki Facebook-oldalára az ezzel kapcsolatos újságcikkeket.




302 hozzászólás

Selena Gomez melltartót villantott

2012. márc 7.


A tinisztár, Selena Gomez csupán két kávéért ment be a floridai Starbucksba, de kifelé jövet elég kellemetlen helyzetbe került. Véletlenül kikandikált barna melltartója fekete pólója alól.

Selena Gomez melltartót villantott

Az ex-Disney-sztár, Selena Gomez bármennyire is botránymentes életet él, néha még neki is meg kell küzdenie a véletlen botlásaival., hiszen ő sem maradhat ki azok sztárok sorából, akik a villantásaikkal kerülnek nap mint nap címlapokra.

Még 2011 nyarán kapták lencsevégre a színésznőt, aki csak pihenni szeretett volna, ám az Orlando Hotel medencéje melletti napozón megvillantotta fenekét, és majdnem mellét is. 2012. február 17-én pedig bugyiját mutatta meg a világnak, amint éppen Justin Bieberrel pihentek a malibui strandon. A minap pedig melltartóját sikerült megvillantania, amikor a floridai Starbucksból tért ki.

Úgy tűnik, Selly pólója nagyobbnak bizonyult a kelleténél, és lecsúszott melltartójáról. Az énekesnő hamar észrevette a kis balesetet, így rögtön felhúzta pólóját, viszont ezzel csak rontott a helyzeten, hiszen elég érdekes pózban igazította meg a felsőjét.



312 hozzászólás

Justin Bieber beperli az Apple-t

2012. márc 7.

Az énekes úgy érzi, a cég egyik játékában kiparodizálták, ezért ügyvédjéhez fordult, és beperli a céget.

Justin Bieber beperli az Apple-t

Az Apple-készülékek használói letölthetik a Joustin' Beaver nevű játékot, melyben egy hód világ körüli turnéra indul. Az úton rajongókkal találkozik, és lefotósok hadával küzd meg. Az alkalmazásbeli elnevezések szóviccekre épülnek. Angolul a hód például a beaver, a joust pedig a lovagi torna, melyek kísértetiesen hasonlítanak Justin Bieber nevére.

A tinisztár sértve érzi magát, ezért ügyvédi felszólítást küldött a gyártónak, melyben kéri, hogy változtassák meg a játék főhősének nevét és kinézetét. Az Apple viszont hallani sem akar a változtatásokról, szerintük ebben semmi kifigurázás nincs, ez csak egy paródia, mely a szólásszabadság védelme alá esik, így az amerikai alkotmány értelmében „Joustin” labdába sem rúghat.



332 hozzászólás

Új arcot kaptak kedvenceink

2012. márc 7.

Manapság, a technika rohamos fejlődésének köszönhetően szeplős, sápadt arcú modellekből napbarnított szépségeket, súlyfelesleggel küszködő celebekből pedig karcsú szexistennőket faragnak.

Új arcot kaptak kedvenceink

A legkelendőbb magazinok kedvenc sztárjainkat ebben a hónapban felismerhetetlenségig „szépítették”: Katy Perryt az Interview-nek, Angelina Jolie-t a Vogue-nak, Sharon Stone-t pedig a French Revue De Modes magazinnak sikerült megfűznie.

Még dúsabb kebleket és Elizabeth Hurley-re emlékeztető arcot varázsoltak a California Girls énekesnőjének, akit csak jó néhány analizálással eltöltött perc után ismerhetünk fel. A kócos fürtök és a Katy-től szokatlan smink csak tovább ront a helyzeten.

Ugyanebbe a csabdába esett Sharon Stone is, akit rövid, fekete parókával kaptak lencsevégre. Az ötvenes éveiben járó színésznő szintén furcsa make-up-ot kapott, melynek hála legalább tíz évet fiatalodott.

A sort Angelina Jolie zárja, akit ugyan könnyebb azonosítani az előző két hölgynél, mégis megjegyezhetjük, hogy a törököknek köszönhetően gyönyörű arca ragyogóbb és kisimultabb, mint valaha.



311 hozzászólás

Sosem látott fotók kerültek elő Gagáról

2012. márc 7.

Lady Gaga manapság mindenkinek egy őrült nőt jelent, aki mindenhol feltűnést kelt – azonban ő sem így született. Most olyan fotók láttak napvilágot, amelyek az énekesnőt még a „normális” korszakában ábrázolják.

Sosem látott fotók kerültek elő Gagáról

Lady Gaga igazán csinos lány volt már fiatalkorában is. Pincérként dolgozott, mikor egyik barátja megkérte, hogy álljon neki modellt, és az akkor még Stefani Germanotta névre hallgató lány igent mondott.

A mindössze 15 darab kép igen sokatmondónak és sikerre törőnek látszik. Stefani, azaz Lady Gaga már akkor is az énekesi karrier felé kacsingatott, de akkor még nemhogy senki, ő sem sejtette, hogy pár évvel később az egyik legsikeresebb énekesnőként állhat majd színpadra több ezer ember előtt.

A fotókat Malgorzata Saniewska készítette, akinek fogalma sem lehetett arról, hogy 2005-ben egy ártatlan fotózáson a mai zenei világ egyik legfénylőbb csillaga áll a kamera lencséje előtt.

A többi fotó a CNN oldalán tekinthető meg.



326 hozzászólás

Vanessa Hudgens szőke lett!

2012. márc 7.

Vanessa Hudgens megvált fekete hajkoronájától, és beállt a hollywoodi szőkeségek sorába.

Vanessa Hudgens szőke lett!

Vanessa Hudgens Facebook-fiókján keresztül osztotta meg új, dögös kinézetét. A színésznő nem fűzött semmit a változáshoz, csupán annyit, hogy itt az idő, hogy lássuk, és a szőkék többet szórakoznak.

A képen látható, hogy az elmúlt időben megfiúsodott színésznő ismét bombaformában van, lefogyott, sőt, a haját is visszanövesztette.

Nem Hudgens volt az első, aki idén szőkére váltott: a hollywoodi színésznők és énekesnők szívesen próbálják ki önmagukat ilyenfajta változással. A hajszín eddig pozitív kommenteket váltott ki Vanessa oldalán, bár talán ez betudható annak is, hogy elbűvölően fest a fotón.




36976 hozzászólás

Nina Dobrev Bulgáriába látogat

2012. márc 7.

Nina Dobrev ezen a nyáron Bulgáriába utazik, hogy felkeresse rég látott nagyszüleit.

Nina Dobrev Bulgáriába látogat

A bolgár származású, hollywoodi színésznő a nyár elején tervezi meglátogatni szülőhazáját, Szófiát, hogy talkálkozhasson nagyszüleivel.

A pontos időpont egyelőre ismeretlen, de azt tudjuk, hogy Nina nem egyedül utazik majd, hiszen a szintén bolgár származású színész, Stanislav Yanevski (Viktor Krum a Harry Potter és a Tűz Serlegéből) is elkíséri őt, ugyanis nagyon jó barátságot ápolnak.

Nina nemcsak idős rokonainál tesz látogatást, de a bolgár tengerpartot is felkerei. Elmondás szerint nagyon izgatott, hogy láthassa a Fekete-tengert; és ne felejtsük el, hogy Bulgária nincs is olyan messze hazánktól. Ki tudja, talán a színésznő hozzánk is ellátogat egyszer.




336 hozzászólás

Kutya vagy macska?

2012. febr 2.

Egy háziállat befogadása a családba nagyon fontos pillanat. Vannak akik egy hörcsög, esetleg egy madár mellett találják meg a boldogságot, de a legtöbb ember a kutya vagy a macska mellett dönt. Utóbbi esetben is sok fontos szempontot kell figyelembe venni a két állat választása között.

Kutya vagy macska?

A kutya hűséges, az ember legjobb barátja, míg a macska csavargó, oda szegődik ahová érdekében áll. A kutya szeret, a macska elvárja, hogy szeressék. A macska szabad szellem, akinek el kell nyerni a barátságát, ellentétben az alázatos természetű kutyával. Ezért is fontos, hogy melyik állat mellett döntünk. Bár vannak esetek, mikor az ember két legkedvesebb állata megfér egymás mellett, ilyenkor a gazdik pártatlanok maradnak a folytonos civakodásban a kutyabarátok és macskabarátok között.

Egyes kutatók szerint az, hogy macskát vagy kutyát választunk szoros összefüggésben áll a személyiségünkkel. A háziállatainkat a legtöbben családtagként kezeljük. Becézgetjük őket, beszélünk hozzájuk, elsírjuk nekik bánatunkat. Tény, hogy egy kis állat boldogabbá tesz, a vele töltött idő felér egy szeretetterápiával. A macskabarátok és a kutyabarátok személyisége mégis jelentősen eltér egymástól, állítja egy újabb tanulmány.

Ha esetleg most jutottál arra az elhatározásra, hogy egy kisállatot szeretnél,é s ennek a szerepét vagy egy kutya vagy egy macska töltené be, jó ha tudsz egy két fontos dolgot a két eltérő ám mégis szeretnivaló állatfajról.

Mi a helyzet a kutyákkal?

Tény, hogy a kutyán nem véletlenül ragadt rajta az ember legjobb barátja címke. Ő szívesen elkísér sétálni, jó társaság kirándulásokon, aktív játszótárs. Idomítani és tanítani is sokkal könnyebb őket, mint az önfejű cicákat. A kutyák sokkal jobban megértik az emberek beszédét, és mindig rugalmasabban állnak a dolgokhoz, mint egy macska. Persze negatív tulajdonságai is vannak, melyek közül a legfontosabb talán, hogy sokszor összekeverik a játékot az erőszakkal. Azonban a kutyák híresek segítőkészségükről is. Még csak olvasni sem kell ahhoz, hogy a kutyapártiság aurája megfertőzzön, elég, ha bekapcsoljuk a tévét, és máris életmentő bernáthegyiket, kábítószert kereső tacskókat és vakvezető Golden Retrievereket látunk.


Fotó: Instagram @dogsofinstagram

És a macskákkal?

A macskák – akik viselkedése általában szöges ellentétben áll a kutyákéval – független, szabadelvű állatok, akikkel gyakran megesik, hogy huzamosabb időre is távol vannak gazdájuktól, pusztán a nyugalom kedvéért. A macskák nem hozzák be az újságot, és nem őrzik a házat. Sokkal inkább dívák, akik elvárják, hogy kényeztessék őket. Sokszor mondják, hogy a macska a házhoz, és nem az emberhez ragaszkodik, azonban a cicák is tudnak kötődni egy jó gazdihoz.


Fotó: Instagram @teaformeandyou

Kutya és macska életstílus

Nagyon fontos ez a szempont, ha épp döntés előtt állsz. Ha mozgékony típus vagy a kutya ajánlott számodra. Elkísér túrázni, futni, de szívesen kimegy veled a természetbe egy kis feltöltődés erejéig is. Azonban, ha nincs lehetőséged a szabadban tölteni az időt, vagy nem is szeretnéd, akkor a cicákat neked találták ki. Ő szívesen ül majd melletted a kanapén, és bizonyított, hogy a simogatása által ellazulsz, felszabadulsz, mindemellett egy cica az egész életét le tudja élni lakáson belül.

Mindegy, hogy kutyánk vagy macskánk van, tudni kell, hogy mindkét állat nagyon sok szeretetet és odafigyelést igényel. És bár személyiségük tűz és víz, roppant szeretetreméltóak, és tökéletes társra lelhetünk bennük.




1534 hozzászólás

Lady Gaga olasz embertől akar gyereket

2012. febr 2.

Lady Gaga elmondta, hogy szeretne anyja lenni, ám feltételekkel, a gyermek apja olasz kell, legyen.

Lady Gaga olasz embertől akar gyereket

Egy interjúban, amit Gaga a Radio Ibizának adott, elmondta, hogy jelenleg egy olyan férfit keres, aki olasz, és aki csinálna neki egy gyermeket.

„Szeretnék egy gyermeket egy olasz donortól, Szicíliából, ha ez lehetséges” – mondta az énekesnő arra célozva, hogy mesterséges megtermékenyítési úton szeretne gyermeket. Gaga apai részről olasz felmenőkkel rendelkezik, és imádja az országot is, még ha nagyon ritkán is tud oda eljutni.

Lady Gaga jelenlegi partnere, a színész Taylor Kinney nem vállal felelősséget az énekesnő kijelentései miatt, nemrég elmondta, hogy már belefáradt barátnője hisztijeibe.




293 hozzászólás